Kitalálni valamit könnyű, de életre kelteni azt szinte lehetetlen. Mégis van egy csapat, akik vállalták, hogy életre keltik mindazt, amit megálmodtam és elétek tárok akár itt az oldalon, akár a történeteken át. Elmondhatatlanul hálás vagyok nekik ezért – és persze azért, hogy zokszó nélkül tűrik minden írói dilim, amivel csak előrukkolok, de cssssss.

Két év kellett, hogy a mostani „csapat” összeálljon és azért csak idézőjelesen, mert mind más projektekért felelnek, amiből be kell vallanom, ahogy az idő telik, csak egyre több lesz. Néhány projekttel már találkozhattatok, néhány pedig a megfelelő pillanatra vár, hogy lehulljon róla a lepel és felfedje magát előttetek.

Kik alkotják ezt a grafikai csapatot? Kezdjük máris az elején…

 

Daddy Damien

Az első grafikus, akivel együtt dolgoztam. Sok mindenbe igyekeztem „belerángatni”, de az egyetem miatt nem volt mindenre ideje. Ő felelt az event illusztrációkért, mint a Valentín-napi vagy Karácsonyi illusztrációk, illetve a karakterrajzokért is. Az ő munkája volt Damien, Eric, Edward és Jose karaktere. Miután nem sok ideje maradt elkezdtem új grafikusokat keresni és így alakult meg a mostani csapat.

Nercassa

Nercassa-t még Daddy Damien mutatta be és a kezdetek kezdetén együtt vállalták a karakter rajzokat. Nercassa munkája volt Erity és azóta teljes mértékben ő vette át a karakter rajzok készítését. Azért, hogy minden egységes legyen a korábbi rajzokat is újrakészíti majd, illetve a már ismert mágneses szőrmókos könyvjelzőket is ő keltette életre. Jelenleg tehát a karakter rajzokért és a szőrös kis cimborkáért felel. Munkáiban leginkább az fogott meg, ahogy képes megragadni a karakterek belső erejét és a rajzaiból áradó magabiztosság szinte elemi erővel csap le mindenkire, aki találkozik a rajzaival.

Heszperia

Heszperia-t deviantart-on találtam meg és a munkája részletessége fogott meg. Eredetileg egy portéhoz akartam felkérni, de végül a szemes könyvjelzőkért lett felelős, amik megmutatják a karakterek normál és váltott alakja közti változást. Nem hiába mondják: „A szem a lélek tükre”. Heszperia tökéletesen ragadja meg a karakterek szemein keresztül, mivel is jár az erejük használata vagy éppen az átváltozásuk.

Bloomin’Stella

Szintén deviantart felfedezett, akinek a munkáiban a fények fogtak meg igazán. Kivételesen képes kezelni a fényt úgy, hogy sejtelmessé és titokzatossá tegye a karaktereket, ugyanakkor kiemelje őket. Éppen ezért kértem fel a portrék megalkotására és bár egyelőre Jessmine készült el izgatottan várom a többiek megelevenedését is.

Rigris

Újabb deviantart-os felfedezettem, aki elképesztően édes chibiket alkotott. Életmentőnek hívnám, mivel nagyon nehéz olyan chibi művészt találni, akinek a stílusa ennyire egyedi, felismerhető és imádnivaló. Munkáit a chibi matricákon csodálhatjátok majd meg.

MargaréTaLány

Pszichológiai rajzokkal foglalkozik leginkább és bevallom, megfogott. Nem csak a téma, de a színválasztása is, mivel a pasztell munkái erős kontrasztban állnak az általam megalkotott világgal. Éppen ezért kértem fel egy pasztell sorozat megalkotására, amiben egy újabb oldalát ismerhetjük meg a karaktereknek méghozzá kitűzőre kerülve. Egy kis emlékeztető, hogy néha mindent kicsit más színben kell látnunk, hogy megértsük és továbblépjünk.

Szisziikeccs

A stílusa leginkább az amerikai képregényekére emlékeztetett, ezért azonnal beleszerettem. Képregényben gazdag gyerekkorom miatt mindig is álmodtam róla, hogy egy-egy történetem képregényként is életre kell majd, ezért is kértem fel Jessmine történetéhez. Jelentképeket készít, amik ugyan még nem léptek elő a képregényes homályból, de már csak idő kérdése.

Hajdu Petra/Cselli

Instagrammon találtam rá, átütő érzelmekkel és kivételes fénykezeléssel megáldott grafikus. A munkái elképesztően képesek átadni az adott karakter vagy éppen jelenet érzéseit ezzel nagy hatást téve mindenkire. Az általam Black mirror-nak nevezett projekt grafikusaként kezdte, ahol a karakterek sötét múltjára nyitottunk ajtót, azóta pedig fél tucatnyi projektem grafikusává nőtte ki magát. A kötetek elválasztóit, a céhek címereit és sziluettjeit, a szervezetek pecséteit és a novellás kötetem, a Foszlányok történetekkénti line art munkáit is ő készíti. A weboldalon található karakterillusztrációk is mind az ő munkái. Nem beszélve a hamarosan induló Elmeképek projektről, a weboldalra hamarosan felkerülő ásványok illusztrációiról és még jó néhányról, ami egyelőre maradjon titokban, nehogy minden titkunkat eláruljuk előre.

Kókainé Budai Eszter/librae44

A nem régiben indult Flower projekt grafikusa, akit facebook-on találtam meg. Munkáiból gyermeki ártatlanság sugárzik és elképesztő tehetség, ami nem csak egyedivé, de élethűvé is teszi a munkát. Elsőként Jessmine alakjához készített grafikai anyagot, de a későbbiekben minden karakter megkapja a saját virágát, aminek jelentése leginkább illik a személyiségéhez vagy éppen a múltjához.

Pócsi Ibolya

Az egyik „legfrissebb” tag, aki a későbbeikben egy vízfesték hatású könyvjelző szériáért lesz felelős. A stílusa tökéletes minden stílusú fantasy történet élterehívásához, ugyanakkor a realisztikus rajzok sem esnek ki a komfortzónájából. Bár még csak az első lépéseket tettük meg, de biztos vagyok benne, hogy egy hosszú együttműködés vár még ránk.

JellyGhost

Második facebook-os felfedezettem, aki imádnivalóan egyedi stílusban kelti életre a már ismert és az egyedi karaktereket is. A közös munkánk még csak most kezdődött el, hiszen az ő kezei között kelnek életre az első kötet kedvenc párosai és egyenesen vászontáskákra utaznak egy romantikus kirándulás keretében, hogy ezzel is támogathassátok kedvenc pasitokat, akit Jessmine oldalán látnátok.

Micsodaság

Egy újabb alvó projekt felelőse, aki instagrammon informálja és szórakoztatja az embereket. Az oldalát végignézve egyszerre tanul és szórakozik az ember nyers, ugyanakkor kifinomult stílusban megalkotott munkái, és a hozzá társuló „napi fact”-eknek hála. A stílusa a legfinomabban kifejezve egyedi, ami egy sohasem látott kis világba repíti azt, aki hagyja. A munkáit a későbbiekben matricákon láthatjátok nálam viszont, mégpedig a szőrös kis cimborák életrekeltésével.