A virágnyelv az átlag ember számára sem ismeretlen. Az évszázadok során gyakran használták üzenetekként, mivel minden virágnak megvan a maga jelentése. Nem csak az a fontos milyen virágról van szó, hanem a színe is.

Lássuk, milyen virágok tűntek fel eddig az általam alkotott világban.

 

Az írisz jelentése többek között bölcsesség és remény.

Jessmine a nyakán viseli a virágot, ami szinte fojtogatja őt, ezért is fordul el tőle. Az Erővel rendelkezők világa várt rá. Elvárják tőle, hogy bölcs legyen és a megfelelő döntéseket hozza. Reményként tekintenek rá, akitől a megoldást várják olyasmire, amit több száz vagy akár ezer éve senki sem tudott megoldani. Jessmine elfordul mindettől, a saját életét akarja élni, önmaga alakítani a sorsát.

Az írisz jelentése lehet hit, barátság és szenvedély.

Jessmine hisz abban, hogy képes megváltoztatni a Jóslatot, amit neki rendeltek, mert szenvedélyesen védelmezi a barátait, akik kiállnak mellette és a döntése mellett.