Az Első által elismert fajokból összeálló világ, amit napjainkban a Concilio és az azt vezető Elemmágus irányít. Szigorú hierarchia szerint élnek, ami az életük minden egyes területét befolyásolja. Több faj tartozik ezen világhoz, amik az erő nagysága szerint lettek sorba állítva.
Abszolút vezetőjük az Elemmágus, akinek döntéseiben a Concilio segédkezik. Tanácsadóként nekik jelentenek az Ariolos tagok, illetve bizonyos mértékig a Vesták is. A fajok képviselőiből összeállított Szövetség névre hallgató szervezet közvetlenül az Elemmágusnak felel, míg a céhek Mestereit a Concilio választja ki.
A Concilio megalakulása előtt vezetőjük az utolsó élő Alumnus, Celio volt, aki jelenleg az Ariolos vezetője. Segítőik pedig a Vesták voltak. Az alapítók kilenc családból kerültek ki, ezzel új alapokat helyezve le az akkorra megváltozott világ számára. Alapítóként örökös helyet kaptak a Concilio-ban, ezzel vérvonaluknak állandó befolyást biztosítva.
A hierarchia szerint az Elemmágus döntése megkérdőjelezhetetlen, azonban ha az alapító családok közül öt ellenzi azt, megvétózhatják. A Concilioi tagságot nem lehet örökölni, minden esetben az adott személy tettei vagy ereje miatt jelölik. Amennyiben a jelölt nem az alapító családok tagja, úgy jelölését a Concilio-nak kell elfogadnia, és tagjai 85%-ának kell támogatnia. A Mesterek kiválasztásánál is a Concilio tagjai szavaznak, azonban ebben az esetben elég a szavazatok 60%-át birtokolnia a jelöltnek.