Az Ariolos vezette az Erővel rendelkezők világát a Concilio megalakulása előtt. Mindannyian barna csupát viselnek, azonban nem papok, sokkal inkább jósok. Vezetőjük, Celio az egyetlen, aki barna helyett fekete csuhát hord. Vezetői pozícióját az Elsőhöz fűződő közvetlen kapcsolatával, képességeivel  és tudásával érdemelte ki. Általa született meg a Conclio, mivel az Első neki üzente meg az alapító családok neveit.

 

Az Ariolos tagok olyan Erővel rendelkezők közül kerülnek ki, akiknek mágus és érző képességeik vannak. Egyedüliként képesek álmodni, ami alatt a jövőbe látnak. A tagok leginkább kisebb jelentőségű jóslatokat látnak, amik nem befolyásolják a világ alakulását. Celio álmai azonban minden esetben fontos alakokról szólnak, mint az Első Kiválasztott.  Az Első eltűnése után is kommunikál tanítványával, az utolsó élő Alumnus-szal, ezáltal a megfelelő irányba terelve gyermekeit.

 

A tagok testét ugyan az a füst alkotja, mint amiben az álmaikat is látják, ezáltal hosszabb életre tesznek szert és sebezhetetlenséget szereznek.  Nem élnek örökké és nem is halhatatlanok, azonban szinte lehetetlen küldetés egyszerű fegyverekkel végezni velük. Gyengéjük mindenki számára ismeretlen, ahogy korábbi kilétük is. Amikor Ariolos taggá vállnak új nevet kapnak, mivel korábbi életük és lényük megszűnik létezni. Ébredésükkor fény helyett füst szivárog a testükből, míg egy másik tag rájuk nem teríti a csuhát, ami képes egyben tartani új formájukat.  Mivel ébredésükkor emberi testük megszűnik létezni, a füstöt, ami táplálja őket a csuha tartja kordában, mivel egy hátrahagyott vésetet varrnak beléjük.

Emberi test hiányában nem képesek beszélni, az elmén át kommunikálnak, ezáltal egyféle belső hangként hallják őket. Az erőébresztő ceremónia során a füst egy rövid időre elhagyja a csuhájukat és más tagokkal is egyesülhet, ezzel felfedve az adott személy jóslatát. Azonban füst testük nem képes néhány percnél tovább létezni a csuhán kívül. Ez védi őket minden támadástól, ahogy például a tűztől is.

Jóslataikat pergamenekre írják fel, míg el nem jön az ideje, hogy megosszák. Azonban az ébresztési ceremónia alatt sohasem közlik a teljes jóslatot. A pergamenek megíráshoz a testüket alkotó füstöt használják, ezért csak számukra olvasható a rájuk kerülő írás. Celio az egyetlen, akinek teste nem csak füstből áll, azonban a hosszú évek miatt emberi külseje eltorzult. A bőre átszíneződött és pikkelyessé vált, ezért külseje leginkább a teknősökéhez hasonló, néhány megmaradt emberi vonással.